-------------------------------------------------------------------------------

Nemzetközi Field Target Bajnokság, Morsko, 2008

-------------------------------------------------------------------------------

2008. 04. 17., csütörtök

Még előző nap beprogramoztam az útirányt a menőkébe, és érdekes módon csak 7 óra körüli menetidőt írt ki. Zemen Józsival beszéltem tegnap, ő állította, hogy van az 9-10 óra is. Felkeltünk, ahogy tudtunk, összepakoltunk és útra keltünk. A határátkelőhelyek kihaltak voltak, így nem volt alkalmam megmutatni a tegnap frissen megkapott Európai Fegyvertartási Engedélyemet. Egyébként, jobban belegondolva, nem is kellett volna: Magyarországon érvényes a rendes barna könyv, Szlovákiában és Lengyelországban pedig a 15 J-os légpuska szabadon tartható.

Az autópályákat nem szeretem, kis falvakon át mentünk, hogy legalább ennyit lássunk az országokból, amiken átutaztunk. Szlovákia északi felén nagyon aranyos kis gerendaházakat láttunk, sokkal hangulatosabbak, mint a minket elárasztó finn gerendaházak. Lengyelországban változott a stílus, több szintes tetőtérrel, minden oromfalon kis előtetőkkel igen karakteres házak sorakoztak a falvakban, kő alappal és fa szerkezettel. Azonban az igazán érdekes az volt, hogy az új építésű házak is ezt a stílust követték, és azok is ugyanolyan hangulatosak voltak. Annyira jól eltalált, otthonos volt ez a fajta házikó, hogy még hullámpalával fedve is jól mutatott!

Már közeledtünk Morskóhoz, mikor Feri hívott, hogy ott vannak már a szállodában és nem akarnak tudni rólunk. Több telefon után végre letisztult a kép: Podlesicében három szálló van, de gyakorlatilag egy cég az egész. Jurajski szálló például kettő is volt: Feriék az Ostaniec Hotel mellettibe mentek be, de Ágicza a másikkal beszélt telefonon. A helyfoglalásunk viszont az Ostaniecben landolt, hiszen egy cég. Megkérdeztük, nem lenne-e szabad szoba. Egész véletlenül volt, úgyhogy végül mindannyian egy szállóban lakhattunk. Már csak azt nem értem, miért mondták Gyulának annak idején azt, hogy már nincsen szabad helyük. Az egész parkolóban talán három kocsi állt...

Morskó innen 4 km-re volt, rozoga földutakon át mentünk a belövőpályára, a többiek már ott voltak. Félúton eltévedtünk, úgyhogy bementünk Morskóba, majd egy ranchra (de nem lőttek agyon a fegyveres őrök), végül visszamentünk és a faházas kemping mellett megtaláltuk a belövőpályát. Nagyon tetszett a rendszer: nem volt lehetőség saját célokat kitenni, viszont egy mező tele volt célokkal. A lővonalnál '0' jelzésű karók, a mezőn lécekre erősített lapok, minden lécen élénk sárga táblácska a távolsággal. Néhányra rámértem a lézerrel, pontosak voltak. Nem volt 8 méternél közelebbi, ebből bölcsen arra következtettünk, hogy a versenyen sem lesz. Ez végül is tényleg így volt, de akkor még nem tudtuk, mi is vár ránk...

Tíz-tizenöt lengyel lődözött már a pályán, leültünk mi is belőni. Másfél hete igyekszem megszokni az új távcsövet, a távmérés nagyon szokatlan az erősen széthúzott skála miatt. A legutóbbi versenyen például mindent kb. 2 méterrel elmértem, gyakorlatilag a killzone-ok alsó harmadába lődöztem. A hét első felében szinte csak a távmérést gyakoroltam. Optimális belövőidő volt, a levegő szinte nem is mozdult, szépen működött minden. A vége felé azonban elkezdett cseperegni az eső, és mire összepakoltam a puskákat, már esett is rendesen. Erősen remélem, hogy holnap nem fog esni - de ha mégis, akkor legalább előszedhetjük azt a rutint, amit az év eleje óta tartó esős versenyeken idáig felszedtünk.

Estére visszamentünk a szállóba, összekészítettünk mindent a holnapi versenyre. A szállóban egyébként volt ingyenes WiFi internet, bár csak a hallban volt elég térerő. Írtam egy rövid életjelet az ápolttársaknak a fórumra, aztán mentünk aludni.

-------------------------------------------------------------------------------

2008. 04. 18., péntek

Ágicza kicsit morcos volt, mert hiába a közeli verseny, ma is 6 körül keltünk. Hétkor volt reggeli a szállóban, addigra már minden cucc a kocsiban volt bepakolva. Teljes csapatlétszámmal megreggeliztünk, svédasztal volt minden földi jóval. Józsiék kicsit feszültnek tűntek, Ágicza viszont az esélytelenek nyugalmával itta a kávéját.

Nem is volt olyan sok időnk a belövőpályán, rövid ellenőrző lövések és egy kis gyakorlás, aztán már menni is kellett a csapatbeosztásra. A kempingben volt egy újabb reggeli, ami jól is esett a lövöldözés után, és közben szép lassan megtudtuk a beosztást is. A hangsúly a 'lassan' szón van, órákig tartott, mire mehettünk lőni. Idén úgy oldották meg a versenyt, hogy két pályát építettek 50-50 céllal, holnap mindenki a másikat lövi, mint amit ma meglőtt. A hunternek nem volt külön pálya, hanem egy-egy lőállásban sokszor három cél volt, és a feketére festett csak FT, a sárgára festett csak HFT, a félig fekete félig sárga pedig közös cél volt mindkét versenyszámnak. Ezt egyébként csinálhatnánk így mi is, ha netán egyszer olyan versenyt rendezne valaki, ahol a 7,5 J alattiak részben mást lőnek.

Amíg a beosztással bíbelődtek a szervezők, megkérdeztük tőlük a doboz használatát. Az volt az álláspontjuk, hogy dobozt voltaképpen lehet használni, de csak a lőállás mellett a puska tárolására, csővel lőirányban. A pályák között viszont szigorúan csak tokban vagy csővel a föld felé kézben vagy vállszíjon. Ez nagyon komoly szabály, mondták, a puska csöve nem látszhat soha szemből. Végül is igazuk van, bár meséltem nekik a töltetlenségjelzőről és a nyitott töltőkapuról, meg a magyar gyakorlatról úgy általában. Mindegy, Gyulával maradtunk a dobozunknál, Ágicza viszont a párnáján tárolta a puskát és nem cipelte a dobozt. A két vadász tokban szállította, nekik nem volt ilyen gondjuk.

Aztán végre befejeződött az adminisztráció, és kiosztották a csapatoknak a felszerelést. Általában négy, néha három fős csapatokat szerveztek, legtöbbször FT-HFT vegyesen. Kaptunk egy nyakba akasztható névkártyát, mappát a pontozólapoknak, tollat és sípot is. Három lengyellel kerültem egy csapatba, két openes hunter és egy PU-s field target lövővel. Csak az egyik beszélt angolul, de amúgy sem volt valami bőbeszédű a társaság. Megállapodtunk, hogy a hunteresek lőnek először, mert nem akarják még véletlenül sem tudni, mit hány méternek mértünk. Mondtam neki, hogy az én puskámon a beállítandó MOA van felírva a parallaxkerékre, a távolságok csak 1 mm-es betűkkel vannak ott a szélén, úgyhogy aki abból lelesi a távolságot, az meg is érdemli. Gyula később látta a PU-s csapattársamat, amint hétrét görnyedt a puskám fölé amikor éppen elfordultam, de hiába próbálta leolvasni az utoljára mért távolságot. Ágicza csoportjában volt egy idősebb német, aki nagyon profi volt, 5 éve lő már és rendszeresen edz. Ő és egy másik lengyel is beszéltek angolul, úyhogy Áginak be nem állt a szája, végig csacsogott nekik az egész verseny alatt.

Ahogy a lengyel és német kollégákkal beszélgettem, a közvélekedés szerint ez a verseny jóval nehezebb volt, mint a tavalyi. Elég érdekes célok voltak: a killzone gyakorlatilag csak 30 vagy 40 mm, de 30 m alatt csak elvétve volt cél - az is álló vagy térdelő! De volt térdelő 42 méteren is, az állók 25 és 27 méteren 3 centi körüliek voltak, és volt bőven mindegyik fajtából. Bélának viszont aranyélet lett volna, 15 méter alatt nem volt egyetlen cél sem! Vízszintesen alig voltak célok, vagy felfelé, vagy lefelé kellett lőni szinte mindent. Nem volt ritka a 40-50 méteres cél 20 fok körüli lejtéssel vagy emelkedéssel (ez 15 m szintkülönbséget jelent!). Mint tavaly, most is a hegy körül mentek körben a lőállások, felváltva a két fajta - zöld és sárga - pályák. Nekünk szerencsénk volt, mert az első pályákon kezdtünk, de aki a vége felé volt, annak kétszer kellett felmászni a hegy túlsó felére. A feladatot még a terep nehezítette oly módon is, hogy nem mindig vízszintes talajon ültünk. Lejtős, emelkedős, fagyökerekkel szabdalt mindenféle terepen üldögéltünk, és úgy kellett lőni.

Az egész versenyt röviden úgy jellemezhetném, hogy ha jól ki akarnék cseszni a 7,5 J-os kategóriákkal, akkor ilyenre csinálnám... Ez a verseny abszolút az erős puskákra lett tervezve. Ágiczának nem is ment jól, a harmadánál szerintem fel is adta, nem sokat talált el és ideges is volt, kapkodott. Azt mondta, a legnagyobb tanulság számára az volt, hogy egy ilyen nehéz versenyen hülyeség gyenge puskával indulni úgy, hogy a legközelebb fekvő - hunteres kollégáknak szánt - célokat nem is lőheti...

A kis piros bombázó jól muzsikált, amiket hibáztam, abból egy része egyértelmű lövőhiba volt, a többit pedig hajlamos vagyok a szél rovására írni, mert magasságban mind jók voltak csak elmentek valamelyik oldalra. Az a feneség ebben a morskói versenyhelyszínben, hogy mire úgy-ahogy kitapasztalná az ember a széljárást, addigra már megint másik oldalán van a hegynek és ami eddig balról fújt, az már félig szemből jön stb. Az elején gyönyörű szép idő volt, csak enyhe széllel. A végére viszont beindult rendesen, komolyan elvitt egy-két lövést. Eső viszont nem esett!

Gyulával néha összefutottunk, de csak annyit mondott, hogy nem megy túl jól. Fecó egy csapattal előttünk volt, ő valamiért azt hitte, hogy vannak hunter célok 45 méteren is, és rendre fölé lőtt. Ráadásul ezeknek az állatoknak a tetejük felé volt a killzone, úgyhogy sokszor még a testét sem találta el. Már a verseny fele körül lehettünk, mikor megkérdeztem a csapattársamat, hogy mégis, hány méterig vannak kint a hunter célok. 41 méter, mondta ő, Feri pedig a fejét fogta, de utána már jobbakat lőtt. Józsival nem találkoztam, ő a hegy túlsó felén volt mindig.

Fegyverkontroll is volt, a pályák közt állítottak fel egy sátrat, ott kellett mindenkinek lőnie egyet. A sebességmérő egy kb. 1 méteres vályúba volt berakva, ahol posztóval bevont, V-alakú fészkeket csináltak a puskacsőnek, ami így garantáltan jó irányban lőtt át a mérőn. Kaptunk matricát is, amit fel kellett ragasztani a puskára, bár senki sem nézte később, hogy van-e ilyen vagy nincs.

Field target téren nem sokat tanultam, mindenki ugyanúgy mért és lőtt, mint ahogy nálunk is. Új technikai megoldásokat sem láttam, szerintem ilyen téren lassan már mi is ott vagyunk a nemzetközi szinten. A hunter lövőknél viszont láttam egy-két újdonságot. Először is, lőni igen gyorsan lőttek, de előtte perceken át obszerválták a pályát, keresték a jó lőpozíciót. Ha csak lehetett, fekve lőttek, térdelve és állva szinte csak az előírt helyeken lőttek, vagy ha nagyon nem látszott a cél máshogyan. A lőállásokban két karó jelezte az FT tüzelési helyét, és egy kis sárga karó volt a HFT tüzelési pontja. Az is furcsa volt, hogy a hunteresek nem törődtek az FT karóival, sokszor lőttek úgy, hogy a lőirányra merőlegesen, messze oldalra kinyúlva feküdtek el, lábujjheggyel a karón és úgy lőtték a célokat. Fecóék viszont mindig a két karón belülről lőttek, és emiatt gyakrabban kényszerültek térdelő lövésekre.

A végeredmények a mai napon: Gyula 29-et lőtt, Ágicza 18-at, én 40-et. A hunterben pedig Józsi kerek 100-at, Fecó 78-at. Ágicza németje 42 pontot lőtt, ehhez képest én nem is éreztem olyan rossznak a magam eredményét. Megnéztem a puskáját, ő is egyből a click értékeket írta fel a parallaxkerékre. Ezen kívül volt neki is Microlevelje, csak ő is a németeknél megszokott módon, a távcső alsó felére szerelte fel. Más trükköt nem láttam nála, csak Ági mesélte, hogy hihetetlenül gyorsan lő, egy perc alatt megvolt a legtöbb pályával.

Az ebédből inkább már vacsora lett, de nagyon finom volt. Megnéztük még az MFTP-Shop helyi megfelelőit, Józsi elvitte az összes JSB Expresszüket, én az Exactot, valamint beszereztem egy red dot irányzékot is, amivel megpróbálok majd sziluettet lőni. Árultak Daystate puskát is, de vicces módon kb. kétszer annyiért, mint amennyiért az angoloktól meg lehetne rendelni. Úgyhogy Gyula nem vette meg, nem is tudom, miért.

Este még írtam egy gyors tudósítást az otthon maradt kollégáknak, majd húztunk el aludni. Most éreztük csak, mennyire fárasztó volt a mai nap.

------------------------------------------------------------------------------

2008. 04. 19., szombat

A mai nap esővel indult, és úgy is folytatódott... Csak ültünk a reggelinél és bámultunk kifelé szomorú arccal, az eső pedig rendületlenül esett, és masszív szürke volt az ég mindenütt. Azért kimentünk Ágiczával belőni, de a pályán még két lengyel volt rajtunk kívül, a többiek vagy korábban végeztek, vagy az esőre való tekintettel elbliccelték a belövést.

A csapatok a tegnapiak voltak, csak most a másik pályákon lőttünk. Ahogy néztem, a zöld és sárga pályák nagyjából egyforma nehezek voltak, csak ma reggel a szél fújt, aztán az elállt, amikor esni kezdett. Azt hittük, ennél már nem lehet rosszabb, de aztán egyszerre esett és fújt. Ebben az volt a jó, hogy a végén már örülni tudtunk annak is, amikor már csak szél volt. Az eső ellen úgy védtük a pontozólapokat, hogy kapott minden csapat egy kis átlátszó műanyag lapot is, amit a papírok fölé szorítottunk a mappába, és ez hatékonyan megvédte a pontozólapokat.

Még egy érdekességet tapasztaltam, a figyelmeztetés rendszerét. Valaki egy sziklának támasztotta a puskáját, és észrevette egy arra cirkáló versenybíró. Nagy betűkkel ráírta az értékelőlapjára a bűnét, és - ahogy kérdésemre elmagyarázta - ez azt jelentette, hogy a következő hasonlóért már kizárják a versenyből. Ami azt illeti, ilyen figyelmeztetést könnyű volt beszerezni, valaki a csapatunkban például a töltőkaput nem nyitotta fel az SB távcsővel felszerelt Feinwerkbauján, és a zord bíró máris felrótta lapjára a vészjósló ZAMEK szót...

Ma már odafigyeltem az álló és térdelő pályákra is, szinte nem is volt ilyen hibám. De ez a plusz éppen csak arra volt elég, hogy ellensúlyozza a szél miatti többlet hibákat, mert hogy a célok még mindig messze voltak. Komolyan B+, ha egy célnak megörültem, hogy 'végre egy jó közeli', lemérve bizony az is még 30 méter felett volt egy kicsivel! Ma nem volt olyan verőfényes idő, mindenki igyekezett a versennyel, nem is kellett sehol várnunk a pályára.

Tegnap csak szimplán elkapkodtam a térdelőket illetve elvitte a szél a messzi lövéseket, de ma már-már művészi fokon is rontottam el célokat. Az első helyezett egyértelműen az az 50 m körüli madár volt, ami elé belógott egy ág is. Lemértem, beállítottam, kivártam az alkalmat és amikor a szél elfújta előle az ágat, gyönyörűen belelőttem. Ott is láttam a találatot a kilzone közepe magasságában, de mintegy tenyérnyivel balra. Nem gondoltam végig, hogy az a szél, ami elviszi az ágat, az a lövedéket is elviszi, annyi minden másra kellett figyelnem, hogy a cél kellős közepébe céloztam... De az sem volt rossz, amikor a vége felé a 42 méteres térdelő célt csont nélkül leszedtem, majd ennek örömére a fele olyan távol lévő másikat durván elhibáztam. Egy különdjat talán az is megérdemelt, amikor annyira lejtős volt a lőállás, hogy távmérés közben puskával együtt lecsúsztam a párnáról...

És persze megtanultam lengyelül számolni:
TRZY = 3
JEDEN = 1
KURRRVÁ = 0
- legalább is a lengyelek így mondták mindig...

Végül is Gyula, Józsi, Ági és én pár pont különbséggel ugyanazt lőttük, mint tegnap, Fecó viszont jelentősen javított. A legtöbb lengyel és német lövésznek viszont nem ment ma olyan jól, úgyhogy mindannyian javítottunk a tegnapi részeredmények szerinti helyezésünkön. Így tehát a végeredmények:

HFT 3/4 Zemen József - 100+103=203 - 1. hely (tegnap 2-3. helyen állt)
Kalmár Ferenc - 78+101=179 - 5. hely ( tegnap 6.)

FT 1 Fekete-Móró András - 40+39=79 - 7. hely (12.)
Vicsotka Gyula - 29+31=60 - 33. hely (35.)
F. Gergely Ágnes - 18+16=34 - 41. hely (44).

Szóval, dugóspuska ide, dugóspuska oda, a KIRÁLY egyértelműen Zemen Józsi volt, aki egészen a dobogó legfelső fokáig felküzdötte magát! Fecó is simán ott lehetett volna a dobogón, ha az első nap nem ront el annyi távbecslést, meg ha nem akar mindenáron a két karó között lőni. Ágicza nagyon el van kenődve az eredménye miatt. Hiába mondtam neki, hogy gyenge puskával ez a verseny olyan volt neki, mint nekünk openeseknek ha csak 50 m felett lőttünk volna...

-------------------------------------------------------------------------------

2008. 04. 20., vasárnap

Még egy közös reggeli a csapattársakkal, aztán indultunk hazafelé. Időközben rájöttem, miért volt olyan optimista a GPS az út idejét illetően: a térképe hibás lehetett, mert lakott területen belül is 80-100 volt szerinte a megengedett sebesség, és így persze valóban elég lett volna hét óra az útra.

Most már igazán ráértünk, úgyhogy annyira kis falvakon át mentünk, hogy az egyiknek a végén majdnem ott ragadtunk a sárban egy erdészeti úton. Kerültünk egyet Zakopane felé, aztán szépen hazaértünk.

-------------------------------------------------------------------------------

Maestro (Fekete-Móró András), maestro@mds-epitesziroda.hu

-------------------------------------------------------------------------------